A nők agya egyszerűen többet tud, mint a férfiaké

női agy

A nők agyának összeköttetései sok szempontból jobbak, gazdagabbak, mint a férfiaké – legalábbis erre a következtetésre jutottak az ELTE Matematikai Intézetének kutatói, akik közel száz ember agygráfját vizsgálták.

Az úttörő eredményeket a PLOS One folyóirat közölte.

Az régóta ismert statisztikai tény, hogy a férfiak agyának átlagos mérete és súlya nagyobb, mint a nőké, valamint a kutatók eddig is tudták, hogy az agy szürkeállományának a fehérállományhoz való térfogataránya a férfiaknál átlagosan nagyobb, mint a nőknél. Az ELTE kutatói az Amerikai Egyesült Államok egy óriási kutatási programja, a Human Connectome Project adataival dolgoztak. A program nagy mennyiségű és kiváló minőségű MRI felvételéből korábban 96 agy hálózati struktúráját, gráfját mutatták be. Az elkészült gráfokat most a gráfelmélet eszközeivel elemezték: kiderült, hogy a nők agygráfjai átlagosan több gráf-élet (azaz összeköttetést) tartalmaznak, mint a férfiak esetében.

Fotó: ELTE Matematikai Intézet

Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának munkatársai, Szalkai Balázs és Varga Bálint – Grolmusz Vince professzor vezetésével – azt is megmutatták, hogy mind a jobb-, mind pedig a bal agyféltekén belül, a két rész között futó kapcsolatok minimális száma – amit minimális kiegyensúlyozott vágásnak is neveznek – a nők esetében nagyobb. Ezt a mutatót régóta használják – többek között – számítógépes hálózatok minőségének leírására: annál jobb egy hálózat, minél nagyobb ez az érték.

Jobb a kapcsolat
Jobb a kapcsolat
Lucy Nicholson / Reuters

„Ha figyelembe vesszük, hogy – erős leegyszerűsítéssel – az agy fehérállományát az agyi kapcsolatokat fenntartó idegrostok alkotják, azt kaphatjuk, amit a csoportunk bizonyított: a nők esetében a relatíve nagyobb fehérállományban több kapcsolat köti össze a szürkeállomány területeit, mint a férfiak esetében” – olvasható az ELTE közleményében Grolmusz Vince professzor következtetése.

 Amerikai Hírhatár

Forrás: nol


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com