Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

A különböző biológiai és pszichológiai tulajdonságok és az emberi agy egyes területeinek nagysága közötti összefüggések kutatása régóta fontos az agykutatásban. Az agyi területek méretét régebben boncoláskor, később különböző orvosi képalkotó eljárásokkal vizsgálták. Ma már a diffúziós MRI technikák fejlődésével a durva nagyságmérés helyett az egyes agyi területek kapcsolatait is részleteiben tudják elemezni. Ez azért fontos, mert az agy 80 milliárd neuronja, azaz idegsejtje egyenként nem sok mindenre képes, együttesen, a sok százmilliárd kapcsolatán keresztül azonban az emberi kultúra nagy alkotásainak létrehozására is alkalmasak – közölte az ELTE csütürtökön.

A tanulmányról beszámoló közlemény szerint az intelligencia és a különböző agyterületek közötti kapcsolatok összefüggései rávilágíthatnak arra, hogy mely agyterületek együttműködésének eredménye az a nehezen megfogható jelenség, amelyet emberi intelligenciának hívunk.

Az ELTE TTK PIT Bioinformatikai Csoportjának matematikusai – Fellner Máté és Varga Bálint kutatók és Grolmusz Vince professzor – az agy leggyakrabban tanulmányozott és legjobban ismert részének, az apró, tengeri csikóhal alakú hippokampusz szomszédait és az intelligencia összefüggéseit vizsgálták.

A vizsgálat során 414 alany agyi kapcsolatait térképezték fel, és azonosították a hippokampusz leggyakrabban előforduló szomszédhalmazait, azaz azokat az agyi területeket, amelyek a legtöbb alany esetében vannak összekötve a hippokampusszal. Ezután megnézték, hogy különböző kognitív teszteken jó, illetve rossz eredményeket elért alanyoknál ezek a gyakran előforduló szomszédhalmazok jellemzőek-e az eredményre. Azt találták, hogy bizonyos szomszédok megléte az intelligenciára jó, illetve rossz hatással van.

Korábban írtuk

Ilyen fontos agyterületek szomszédait, valamint a mentális képességekre rossz, illetve jó hatással levő kapcsolatokat még sohasem találtak a kutatók. A felmérés eredménye a közlemény szerint azért is jelentős, mert csak olyan megállapításokat tartalmaz, amelyeket a 414 alany legalább 80 százalékánál fennállnak.

A ELTE TTK PIT Bioinformatikai Csoport matematikusainak tanulmányát a Scientific Reports című tudományos folyóirat közölte.