Tudtad? Jobb a női agy, mint a férfi

Magyarország — Eddig is sejtettük, de most a tudomány is igazolta: különbözik a nők agya a férfiakétól.

Talán ezért működnek, gondolkodnak teljesen máshogy a hölgyek, mint az urak. A hímsoviniszták eddig azért vigyoroghattak, mert köztudomású, hogy a nők agya 10 százalékkal kisebb – ám korántsem biztos, hogy ebben a kérdésben a méret számít. Márpedig kiderült, a női agy összetettebb, fejlettebb és jobb a férfiakénál.

A meghökkentő tudományos eredmény ezúttal nem brit tudósokhoz kötődik, az ELTE Matematikai Intézete aratta le a dicsőséget. Grolmusz Vince (58) professzor vezetésével 96 kísérleti alany agyának MRI-képét vizsgálták.Azt találták, a nők agyának összeköttetései gazdagabbak, mint a férfiak esetében.

– Az agy különböző területei különböző feladatokat látnak el. Valamelyik az egyensúlyról gondoskodik, másik az érzékelésről, és ezeket a területeket az idegsejtek nyúlványai úgy kötik össze, mint valamiféle huzalok. Minél több az ilyen összeköttetés, annál összetettebben és hatékonyabban működik az agy, például gyorsabban tudunk döntéseket hozni – magyarázta Grolmusz.

Már tudja, miért nem tud megfelelni a nők elvárásainak

Hogy pontosan miként is működik az emberi agy, azt ma még senki nem tudja, hiszen ehhez a 80 milliárd idegsejt szinte végtelen kapcsolatát kellene feltérképezni. – Kijelenteni nem lehet, csak feltételezzük, ez a felépítésbeli különbség összefüggésben állhat azzal, hogy a nők egyszerre több mindenre tudnak figyelni, illetve megérzéseikre hagyatkozva jó döntéseket hozni – fogalmazott.

– Akkor ezért különbözünk ennyire! Nekem muszáj cetliznem, felírnom minden tennivalót, különben elfelejtem – reagált az eddig szétszórtságával cukkolt Bársony Dávid (18). Párja, Táncos Lili viszont helyette is gondolkodik közös dolgaikról.

A történettudományok szerint már őseink életé­ben is jelen voltak a különbségek, a férfiak vadásztak, az asszonyok a barlang körüli teendőket látták el – többet is. Lehet, hogy az életforma alakította a nők agyát ilyen bonyolultra? Vagy éppen azért volt ennyi feladatuk, mert az agyuk alkalmas volt rá?

Dávid amit lehet, cetlire ír, Lili viszont kettejük helyett is észben tart mindent

Hozzászólás

Show Buttons
Share On Facebook
Share On Twitter
Share On Linkdin
Share On Pinterest
Hide Buttons