Kisalföld logö

2017. 10. 10. kedd - Gedeon 8°C | 17°C Még több cikk.

A világon először, magyar kutatóknak sikerült feltérképezniük az agyi kapcsolatok egyénenkénti változékonyságát

A kutatók az amerikai Human Connectome Project diffúziós MRI felvételeinek felhasználásával vizsgálták meg 392 emberi agy összeköttetéseit, majd azonosítottak több konzervatív és kevéssé konzervatív agyi területet.
Az agyi kapcsolatok egyénenkénti változékonyságát térképezték fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói a világon először.

Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói - Grolmusz Vince egyetemi tanár, valamint Kerepesi Csaba, Szalkai Balázs és Varga Bálint doktoranduszok - az amerikai Human Connectome Project diffúziós MRI felvételeinek felhasználásával vizsgálták meg 392 emberi agy összeköttetéseit, majd azonosítottak több konzervatív és kevéssé konzervatív agyi területet.
A kutatók eredményeiket a Neuroscience Letters című szaklapban közölték október 6-án - közölte az ELTE hétfőn az MTI-vel.

Kiderült, hogy a homloklebeny kapcsolatai aránylag konzervatívak, jóllehet ez a terület sok magas szintű agyi működés helyszíne, míg a halánték- és a nyakszirti lebeny kapcsolatai változékonyabbak.
Az is különlegesség, hogy a paracentrális lebeny változékony és konzervatív jellegzetességeket is mutat.

A kutatók azt sejtik, hogy a konzervatívabb területek érzékenyebbek a sérülésekre és a betegségekre (stroke, tumorok), vagyis itt több kárt okoz egy ilyen rendellenesség, mint a változékonyabb területeken.
Érdekességként a kutatók azt is megjegyezték, hogy a kapcsolatok változékonyságának leírására nem egy mérőszám, hanem a valószínűség-számításból régen ismert eloszlásfüggvény bizonyult a legalkalmasabbnak.

Mint írják, lehetőség van az agy azon területeinek meghatározására is, ahol ezek a kapcsolatok - különböző egyének között - változékonyak vagy éppen konzervatívak.

Az agyi idegsejtek, a neuronok kapcsolatainak nagy része az embrionális és a korai csecsemőkori fejlődés során alakul ki. A kapcsolatok létrejöttében sok a véletlen momentum, innen ered a változékonyság, amelynek mértéke eltérő lehet az agy más-más területein.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tintahal volt egy 200 millió éve élt fiatal szaurusz utolsó vacsorája

Tintahal volt egy 200 millió éve élt fiatal szaurusz utolsó vacsorája
A rövid életet élt ichthyoszaurusz mindössze 70 centiméteres volt. És kizárólag hallal táplálkoztak. Tovább olvasom