Tudomány

Különbségeket találtak a férfi és a női agy között

Az ELTE PIT Bioinformatikai Kutatócsoport friss tanulmánya alapján a férfiak sűrűn összekapcsolt agyi területeinek sokfélesége, változékonysága kisebb, mint a nőké – írja az ELTE TTK oldala. Grolmusz Vince csapatával 413 ember esetében vizsgálta meg az agyi kapcsolatokat leíró gráfokat.

Az MRI készülékek és a kiértékelő programok fejlődésének köszönhetően ma már az agyterületek közötti kapcsolatok is egyre jobban felmérhetőek. Ezek a területek 1-1,5 négyzetcentiméteresek, és a köztük lévő kapcsolatok hozzák létre ezt a parányi infrastruktúrát, melynek köszönhetően agyunk működik. Ezen hálózat, vagyis az agygráf vizsgálata nagyban segíti az agyműködés pontos megértését.

Kép: Getty Images

Az ELTE szakértői egy amerikai kutatás adatait használták fel, így 413 egészséges fiatal felnőtt agyi kapcsolatait elemezhették. A legnagyobb teljes gráfokból, amelyek legalább az alanyok 80 százalékában jelen vannak, kettő van, ezek hétcsúcsúak, és mindkettő a bal agyféltekében található. A hatcsúcsú gyakori teljes gráfból 48-at azonosítottak, 6-ot a jobb és 42-t a bal agyféltekében.

A szakértők azt is felmérték, hogy léteznek-e nemekre jellemző gyakori teljes részgráfok.

Olyan gráfokból, amelyek a nőknél gyakoribbak 224-et, és olyanokat, amelyek a férfiaknál 812-t fedeztek fel.

Ez némi pontatlansággal úgy magyarázható, hogy a férfiak sűrűn összekapcsolt agyi területeinek sokfélesége, változékonysága kisebb mint a nőké, azért van sokkal több gyakori teljes részgráf a férfi agyakban. Hasonló módon a bal agyfélteke sűrűn behálózott területeinek kapcsolatai is szabályosabbak.

Ajánlott videó mutasd mind

A rendőrségnek vették tripla áron, de Szijjártó is repked a szolgálati helikopterrel

A külügyminiszter az utóbbi időben többször használta a bőrülésekkel berendezett járművet, amely az EP-választási kampányban határszemlét tartó Matteo Salvinit is szállította. Az MD 902-es helikoptereket három éve vette a Belügyminisztérium jócskán túlárazva a rendőrség számára, és bár az ORFK szerint az összes gép ellát szolgálati feladatokat is, a VIP-kabin ilyen esetekben jókora átalakításra szorulhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.