Teleszkóp a fehérjékhez
Az ELTE Matematikai Intézet és az MTA Természettudományi Kutatóintézet munkatársai által fejlesztett bioinformatikai eszközzel az extrém körülmények között élő baktériumok fehérjéit vizsgálhatják, majd kapcsolatokat kereshetnek emberi fehérjékkel.
2014. augusztus 1. | Utolsó módosítás: 2014. augusztus. 1. 9:41A Vértessy Beáta (MTA TTK) és Grolmusz Vince (ELTE Természettudományi Kar, Matematikai Intézet) által közösen vezetett munkában hozták létre az úgynevezett Metagenomikai Teleszkópot. Az eszköz segíthet a sejtek életfunkcióit károsító folyamatok elleni védekezésben.
A kutatók egyes enzim-családokból kiindulva a családhoz hasonló fehérjéket keresnek az extrém környezetben élő baktériumok genetikai információjának (metagenomok) felhasználásával. Ezeket az új fehérjéket a teleszkóp segítségével leképezik az emberi fehérjékre, így tudomást szerezhetnek eddig nem ismert funkciókról.
Az elmúlt tíz évben a metagenomika segítségével született számos új felfedezés, mint például az eddig sterilnek gondolt anyatejről kiderült, hogy mikroorganizmusok sokasága él benne; megfigyeltek 100 °C-os hőforrásokban szaporodó baktériumokat és az emberi tüdőben élő bakteriofágokat.
Szalkai Balázs (ELTE), Scheer Ildikó (MTA/BME) és Nagy Kinga (MTA/BME) doktori hallgatók teleszkópjával olyan emberi fehérjék funkcióit tudják majd felderíteni, amit eddig még nem ismerhettünk. Ezeket a fehérjéket hipotetikus vagy nem annotált fehérjéknek nevezzük. Az emberi és állati fehérjék jelentős része ide tartozik.
A Metanogenomikai Teleszkóp segítségével elsősorban a sejt védekező mechanizmusaiban szerepet játszó funkciókat azonosíthatnak. Ilyen például a DNS-hibafelismerés és -javítás, a fehérjék feltekeredésének segítése, a külső károsító anyagokkal szembeni védekezés, vagy a stresszválasz.