Az ELTE kutatói magyarázatot találtak arra, miért gyakoribb az Alzheimer-kór a nőknél
Új kutatást publikáltak az ELTE kutatói az Alzheimer-kórról, az egyetem szakemberei magyarázatot találtak arra, hogy miért gyakoribb az időskori betegség a nőknél - közölte a ELTE Kommunikációs, Marketing és Rekrutációs Igazgatósága az MTI-vel.
Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói a PLOS ONE folyóiratban jelentették meg új cikküket, ahol Fellner Máté mesterszakos és Varga Bálint doktori hallgató Grolmusz Vince professzor vezetésével rájöttek, hogy a férfiak hippokampuszának kapcsolatai szabályosabbak, mint a nőké, ez a felismerés pedig magyarázatot adhat arra, hogy a nőknél miért fordul elő gyakrabban betegség - olvasható a közleményben.
Mint írják, a tudósok azt vizsgálták, hogy mely területekhez kapcsolódik a hippokampusz a leggyakrabban. Megnézték, hogy mely, legfeljebb 4 terület fordul elő legalább 80 százalékos gyakorisággal az alanyok agygráfjában, és ezen szomszédok eloszlását számították ki a férfiak és a nők agygráfjaiban. Azt kapták, hogy a férfiak esetében sokkal több gyakori szomszédhalmaza van a hippokampusznak, mint a nőknél.
Az agy talán legtöbbet vizsgált területe a tengeri csikóhoz hasonló alakú hippokampusz, amely a rövidtávú emlékek tárolásában és a térbeli tájékozódásban is fontos szerepet játszik. Ez a terület annyira fontos, hogy sok agykutató egész tudományos karrierje során csak az aránylag kicsiny hippokampusszal foglalkozik. A neurodegeneratív betegségek, így az Alzheimer-kór is elsőként a hippokampuszt betegíti meg, ezért is az első tünetek egyike a rövidtávú memória zavara.
Az agyi tevékenységek a különböző agyi területek együttműködéséből alakulnak ki, ezért alapvető fontosságú az agyi kapcsolatok tanulmányozása. Az agy egyes idegsejtjei közötti kapcsolatok hálózatát, az emberi konnektomot vagy agygráfot a kutatók még nem tudták teljesen feltérképezni, főleg azért, mert nem áll rendelkezésre olyan módszer, amellyel a 80 milliárd idegsejt kapcsolata felderíthető - áll az összegzésben.
MTI
A rovat további hírei: Színes
Hogyan őrizhetjük meg egészségünket különböző életkorokban?
2020. márc. 2. 10:40Az, hogy mi a jó egészségünknek, melyik sportág javasolt, és melyik vitaminból kell többet bevinnünk, azon is múlik, éppen melyik életkorban vagyunk. Minél fiatalabban kezdjük el a tudatos, aktív életvitelt, annál jobban meghálálja majd testünk a későbbiekben.
Farsangi, szalagos, ekler és képviselőfánk, na és egy újabb rekord
2020. márc. 1. 09:001200 ember kóstolt egyszerre fánkot a múlt hétvégén Nagykanizsán. Az évekkel ezelőtt, szintén a fánkfesztiválon felállított, de akkor még ezer alatti rekordot döntötték meg szombaton a résztvevők. A 12. Országos Farsangi Fánkfesztiválra ellátogatók a versenyző csaptoknak köszönhetően számos fajtájú és ízesítésű fánkot is megkóstolhattak.
GasztroKanizsa: Rózsa és hóvirágfánk
2020. feb. 29. 08:13Nem múlhat el a farsangi fánkfesztivál Tokorcsi Mária és Temesi Józsefné Pannika részvétele nélkül. A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház énekkarának pacsirtái, ahogy dalolás közben, úgy a gasztronómiai programon is egymás mellett álltak és kínálták a portékáikat.
A gyorsételek károsíthatják az agy étvágyszabályozó funkcióját
2020. feb. 28. 09:30Az egészségtelen, túlságosan feldolgozott, túl sós, cukros, zsíros ételek fogyasztásáról, vagyis az úgynevezett nyugati étrendről egy kutatás megállapította, hogy károsíthatja a hippokampusz nevű agyi terület étvágyszabályozó, túlevést korlátozó funkcióját.
Trükkök a spóroláshoz
2020. feb. 27. 17:07Szállásfoglalási, repülőjegy-vásárlási és utazásszervezési tippeket hallhattak az érdeklődők a héten a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban.
Vitaminpótlás a tél végén
2020. feb. 27. 11:50Röviden összefoglaltuk, melyik vitamin miért fontos és mit együnk, ha nem tablettákkal és kapszulákkal szeretnénk pótolni őket.
Tíznaposra bővül a tavaszi Országos Étterem Hét
2020. feb. 26. 10:40Rekordszámú étteremmel és a korábbi években megszokottnál hosszabb ideig, tíz napon át várja a vendégeket márciusban a tavaszi Országos Étterem Hét.