Agygráf
Szenzációs kutatási eredménnyel rukkoltak elő az aggyal kapcsolatban az ELTE kutatói
Az emberi agy kapcsolatainak fejlődését a növekvő fához hasonló struktúra írja le.
2016.07.04 18:25ma.huAz ELTE Matematikai Intézet PIT Bioinformatikai Csoportja évek óta foglalkozik az Amerikai Egyesült Államok egy agytudományi kutatási programja, a Human Connectome Project adatainak gráfelméleti, matematikai feldolgozásával. 2015-ben elkészítették az emberi agy összeköttetéseinek konszenzus-modelljét: a személyes változékonyságot kiszűrve, a modell csak a sok alanynál megtalálható kapcsolatokat tartalmazza, azaz az agygráf egy egyén agya helyett a közös, emberi agygráf kapcsolatait írja le, a webszervert korábban a Neuroscience Letters méltatta. A tavalyi eredményre épül a 2016. június 30-án a rangos PLOS ONE hasábjain megjelent felfedezés.
A biológiában rendkívül ritkán fordul elő az, hogy ugyanazon a csúcshalmazon sok különböző gráfot vizsgálnak. Az agygráfoknál azonban ez a tipikus helyzet: a csúcsok az agy szürkeállományának anatómiailag azonosított 1-1,5 cm2-es területeinek felelnek meg, és két csúcs éllel van összekötve, amennyiben egy diffúziós MRI-alapú eljárással közvetlen, idegrostokból álló összeköttetést fedeznek fel a csúcsoknak megfelelő, szürkeállománybeli területek között. A webszerver segítségével lehet megjelentetni és ábrázolni a kisebb, illetve a nagyobb gyakorisággal megjelenő agyi kapcsolatokat, azaz az agygráf ritkábban és gyakrabban előforduló éleit.
Az ELTE-s kutatócsoport doktori hallgatója, Kerepesi Csaba a webszerver publikálása után, rendkívül meglepő észrevételt tett. Azok az élek, amelyek a vizsgált alanyok 100%-ában jelen vannak, nyilvánvalóan kevesebben vannak, mint azok az élek, amelyek csak az alanyok legalább 75%-ban vannak jelen, és ezek kevesebben vannak, mint azok, amelyek legalább 50%-ban vagy mondjuk legalább 25%-ban vannak jelen. Tehát ha tekintjük azokat az agyi kapcsolatokat, amelyek az alanyok legalább x%-ában vannak jelen, és az x-et csökkentjük 100-tól 1-ig, akkor egyre több kapcsolatot kapunk, egyre több él lesz a gráfunkban. A megdöbbentő észrevétel az, hogy az élek nem véletlenül, szétszórva jelennek meg az x paraméter csökkentésével, hanem egy növekedő fához hasonlóan, többnyire a már meglevő élekhez csatlakozva. (Ezt mutatja a fenti ábra is, a jelenségről pedig a bekezdés alatt megtekinthető egy animáció. Az ELTE-s webszerveren bárki saját maga is megtapasztalhatja a jelenséget, ha a „Show options” választás után a „Minimum edgeconfidence” csúszkát jobbról balra tolja el, és közben figyeli a megjelenő éleket.)
Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói, Kerepesi Csaba, Szalkai Balázs és Varga Bálint doktoranduszok és Grolmusz Vince egyetemi tanár azt feltételezik, hogy a növekvő fához hasonló struktúra az emberi agy kapcsolatainak fejlődését írja le. Az elsőként megjelenő kapcsolatok szinte minden alanyban ugyanolyanok, és a kapcsolatok kialakulása során az apró, egyedi különbségek fokozatosan összeadódnak, és így a később kialakuló kapcsolatok esetében az egyének közötti változékonyság már jóval nagyobb, mint az előbb kialakulók között volt.
Ha a fenti feltételezés helytálló, akkor – az agyi kapcsolatok fejlődésének leírásán kívül – az agyi kapcsolatok irányának meghatározására is alkalmazhatónak látszik a most felfedezett jelenség; erre idáig az MRI-alapú módszerek nem adtak módot.
Kapcsolódó írások:
- Hat és fél év alatt fejlesztettek ki rákbetegség kezelésére alkalmas molekulát magyar kutatók
- Magyar kutatót díjazott az UNESCO
- Agyukkal látó egerek hozhatják el a Mátrix világát - kiemelt magyar kutatás Európában
- Különleges holttestek segítették a magyar kutatókat
- A Plútó távoli testvérét vizsgálták magyar kutatók
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:27 Új bombát fejlesztett az Iszlám Állam - brutális, mit művel az emberrel
- 17:02 Könyv formájában is megjelent a legújabb Harry Potter-történet
- 16:57 Esterházy Péter emlékének szentelt Eötvös-oratóriumot mutattak be a Salzburgi Ünnepi Játékokon
- 16:48 Hatos lottó: 30 fölött nem volt semmi
- 16:38 U18-as női kézilabda vb - Ötödik a magyar válogatott
- 16:23 Több mint ezer robot táncolt egyszerre Kínában
- 16:14 A hidegfront után ismét napsütéses, meleg idő várható
top fórum témák:
- Világ helyzete2016.06.07 22:23
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2016.05.15 17:35
- ÍRD LE,2016.05.10 09:06
- Európai Unió menekültpolitikája2016.03.21 15:53
- A szombathelyi sorkatonák haza mehetnek - nem fertőződtek2016.01.28 14:35