GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing

Izbor iz sadrzaja na srpskom

Kihelyezett konzuli fogadónapok

Az egyszerűsített honosítási eljárás logója

Lélekemelő logó


Életmód/egészség



Gaia



Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával Bethlen Gábor Alap

Forum

Nemzeti Regiszter

MTI
Observer
A médiafigyelő
Imedia

2017. augusztus 23. [13:27]

Az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatóinak új eredményei az Alzheimer-kutatásban

Az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatóinak új eredményei az Alzheimer-kutatásban
Grolmusz Vince

Bonyolultabb kockázati tényezők felismerésére is alkalmas új számítógépes módszerrel vizsgálták az Alzheimer-és és az időskori demencia kialakulásának kockázatát az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatói, akik eredményeiket az Archives of Gerontology and Geriatrics című folyóiratban publikálták.

Ahogy nő a világon az idős emberek száma, úgy okoznak egyre nagyobb gondot az időskori demencia különböző fajtái, köztük az Alzheimer-kór. A betegek kezelése, felügyelete, a szellemi romlás lassítása nagy próba elé állítja a társadalmat. Ezért is fontos kutatási terület az Alzheimer-kór kialakulásához vezető folyamat feltárása, a hajlamosító tényezők azonosítása - olvasható az ELTE MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának és a Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászati Klinikájának kutatói (Szalkai Balázs adjunktus, Grolmusz Vince egyetemi tanár és Grolmusz Vince Kornél, a SOTE kutatója) több mint 5800 alany adatait vizsgálták és olyan tényezőcsoportokat (tehát nem csak egyes tényezőket) kerestek, amelyek elemei együttesen növelik az Alzheimer-kór kockázatát.

Kimutatták például, hogy a normális vagy alacsony vércukorszint társulva a magas nátriumszinttel vagy pedig az alacsony koleszterinszinttel mintegy 3,7-szeresére növeli a demencia valószínűségét. Az alacsony koleszterinszintet általában egészségesnek szokták mondani. A kutatók új módszere - amelynek számítógépes programját is mellékelik a publikációhoz - az ilyen, bonyolultabb kockázati tényezők felismerésére is alkalmas.

A hasonló kutatások általában csak a néhány alanyról kapott információkat veszik figyelembe, ezzel szemben az ELTE és a SE kutatói csaknem 6000 ember nagyon jó minőségű adatait dolgozták fel. A jelentős anyagmennyiséghez a Coalition Against Major Diseases (Koalíció a jelentősebb betegségek ellen, CAMD) együttműködése révén jutottak hozzá. Ehhez a szervezethez számos amerikai egészségügyi intézmény tartozik.

Grolmusz Vince, az ELTE professzora elmondta, hogy a világon állandóan folynak klinikai gyógyszertesztek, amelyekkel új gyógyszervegyületek hatásosságát vizsgálják kórházakban és klinikákon, gyógyszergyárak megbízásából és finanszírozásával. Minden ilyen vizsgálatsorozatot elvégeznek a vizsgálandó vegyülettel és placebóval, azaz hatóanyagot nem tartalmazó szerrel is egészségeseken és betegeken is. A vizsgálatok eredménye a megrendelő gyógyszergyárak tulajdonát képezi és a vegyülettel végzett vizsgálatok sikeressége esetén a vizsgálatok eredményeit a gyógyszerengedélyező-hatóságokhoz kell benyújtani. Ha a tesztelt vegyület hatástalan volt, nem nyújtják be az eredményeket. A placebóval végzett vizsgálatok azonban semmilyen információt nem nyújtanak a vizsgált vegyületről, ezért azokat a gyógyszergyárak kockázat nélkül nyilvánosságra hozhatják. Ilyen - nagyon gondosan és szigorú protokoll szerint placebókkal végzett - vizsgálatok eredményeit gyűjtötte össze a CAMD, és ebből az igen jó minőségű, nagy halmazból tudtak dolgozni a magyar kutatók.


2017. szeptember 4. [9:15]

A szomorúságnak a többi negatív érzéshez képest, mint a félelem, a düh vagy az undor nincs teljesen tisztázott haszna az alkalmazkodás és a túlélés szempontjából. Az... >>

2017. augusztus 30. [14:53]

Boldog V. Orbán pápa hatszázötven éve, 1367. szeptember 1-jén hagyta jóvá Nagy Lajos királynak a pécsi egyetem alapításáról szóló oklevelét. A rövid ideig fennálló első... >>

2017. augusztus 28. [22:05]

Ízületi gyulladásra kifejlesztett gyógyszerrel először sikerült csökkenteni a szívroham és az agyvérzés kockázatát egy nagy szabású, hosszú időn át végzett vizsgálatban... >>



Álláshirdetések gomb
1 euró 119.27 dinár
1 dollár 100.36 dinár
100 forint 39.00 dinár
100 dinár 256.4 forint
Orosháza-Gyopárosfürdő és a Vajdaság Ma közös nyereményjátéka
Vackor program óvodásoknak és iskolásoknak
Heti kérdés
Tart-e a balkáni feszültségek kiéleződésétől?
Igen.
Nem.

Tekintse meg az eddigi eredményt!

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Vajdaság Ma forditói szolgáltatása
Prosperitati Alapítvány
A 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve