Fotó: HQuality / Shutterstock

Magyarázatot találtak arra, miért gyakoribb az Alzheimer-kór a nőknél

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Most jön, ami még nem volt: Orsovai Reni önmagával csap össze A Dal 2020 döntőjében
szponzorált tartalom
Megújult Magyarország „zöld” csatornája, az Ozone Tv
Gyerekaneten.hu
Elindult a szülőknek szóló információs oldal
nagy kihívás / 25 perce
Amatőr énekeseknek kínál bemutatkozási lehetőséget az Operaház
A Magyar Állami Operaház 2014-ben csatlakozott a World Voice Day (hang világnapja) rendezvényeihez.
Gyász
Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik MAJOR JÓZSEF ANDRÁS gyászmiséjén részt vettek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KRIPLI JÁNOSNÉ szül. Kirchkeszner Emma 91 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. március 6-án, pénteken 15 órakor lesz a gyulafirátóti felső temetőben. A temetés napján lelkiüdvéért 14 órakor engesztelő gyászmisét tartunk a helyi katolikus templomban. Gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, akit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TESZÉRI LŐRINCNÉ szül. Horváth Mária 73 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. március 7-én 11 órakor lesz a pápai Alsóvárosi temetőben. Gyászoló család
"Szó nélkül elmentél, ki annyira tudtál szeretni. Kit annyian szerettek, búcsúzunk tőled, de szívünkben megmaradsz örökre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR JÁNOSNÉ szül. Németh Mária 66. életévében csendesen megpihent. Temetése 2020.03.04-én szerdán 14.30-kor kezdődő gyászmisével lesz a gyulakeszi temetőben. Gyászoló család.
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SOMOGYINÉ HUSZÁR JOLÁN 70 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. március 5-én, csütörtökön 15 órakor lesz az alsóörsi temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PAPP IMRE vájár, gyepűkajáni, majd nyirádi lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése 2020. március 4-én szerdán, a 14 óra 15 perckor kezdődő gyászmise után 15 órakor lesz a nyirádi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szüleinket NÉMETH KÁLMÁNNÉT és NÉMETH KÁLMÁNT elkísérték útolsó útjukra, gyászunkban bármi módon osztoztak. Gyászoló család
„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál itt, az emlékedet. Bennünk él egy arc és a végtelen szeretet, amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, csak próbálkozunk élni nélküled.” Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk SZENDI ZSOLT halálának 5. évfordulóján. Édesanyád, édesapád, öcséd Péter
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy DR. GYOVAI IMRÉNÉ 86 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára 2020. március 7-én, szombaton 11 órakor kísérjük Balatonfüreden a köztemetőben. Gyászoló család
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÖCSKEI BÉLÁNÉ 87 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. március 4-én 11 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a tapolcai régi temetőben. Gyászoló család
Mély szomorúsággal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy életének 80. esztendejében elhunyt RAFFAI ISTVÁN újságíró, a Napló és a Veszprém Városi Televízió volt munkatársa, az Új Horizont folyóirat egykori főszerkesztője. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később intézkedünk. Legyen könnyű az útja! A gyászoló család Levélcím: [email protected]
"Álmodjuk, hogy visszatérsz És úgy mint rég, velünk élsz. De hazug az álom bármily szép, Nem jössz vissza már. Hiányod kimondhatatlanul fáj." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SNÓR ISTVÁN 92 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára március 4-én 14 órakor kísérjük az ajkai új temetőben. Előtte gyászmise 13 órakor a Jézus Szíve-templomban lesz. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS MIKLÓS okleveles bányamérnök életének 73. évében hosszú, türelemmel viselt betegségben 2020. február25-én örökre megpihent. Utolsó útjára 2020. március 3-án 13 órakor kísérjük az ajkai új temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SASVÁRI ANTAL 94. évében örökre megpihent. Temetése 2020. március 5-én, csütörtökön 15 órakor lesz a pétfürdői temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FEKETE LAJOSNÉ szül. Burján Mária a Pápai Földhivatal egykori dolgozója 75 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2020. március 3-án 11 órakor a pápai Alsóvárosi temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÁLFI LÁSZLÓNÉ 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. március 5-én 15 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Búcsúztatás a ravatalozónál. A gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom. Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, testvérem, nagymamánk, dédnagymamám CZAGÁNY GYÖRGYNÉ szül. Sipos Irén 82. életévében 2020. február 22-én örökre megpihent. Hamvainak búcsúztatása akaratának megfelelően későbbi időpontban Nyíregyházán szűk családi körben történik. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STÁHL AMBRUSNÉ szül. Pichler Emma 68 évesen súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2020. március 4-én, szerdán, a 15 órakor kezdődő gyászmise után, 15.30-kor lesz az úrkúti temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VIRÁG JÓZSEFNÉ Annus néni életének 84. évében elhunyt. Temetése 2020. március 3-án, kedden 15 órakor lesz a tapolcai új temetőben. Gyászoló család
"Egy kegyetlen pillanat megölte szívedet, Melyben nem volt más, csak jóság és szeretet." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KOVÁCS LÁSZLÓ Szenátor halálának 10. évfordulójára. Szerető családod
eltiltás / 27 perce
Júniusig nem rúghat labdába Sturridge
abszurd helyzet / 48 perce
„Pénzt akarnak, minél többet” – egy Kanadában élő roma a gyöngyöspatai ügyről
sáskainvázió / 2 órája
Kína kacsasereggel segítené Pakisztánt
örömmel vállalta / 2 órája
Vallási nagykövet lesz Szikora Róbert
baleset a 82-es főúton / 3 órája
Busz és személyautó ütközött Eplénynél
Kovács Erika
hagyományőrző délután / 3 órája
Almafánkkal, diótortával és sváb táncházzal ünnepeltek Veszprémfajszon
Molnár Sándor